Vakító napsütés, másodfok, új rekord. Vasárnap reggel ha valaki csak a Balaton melletti képeket nézegette, azt gondolhatta, hogy a rövidnadrágot kellett volna elővenni, de ez csalóka, mert a néhol 50 km/h sebességű széllökések nem könnyítették meg a horgászok dolgát. Másodfokú viharjelzés esetén ugyanis a versenyző horgászoknak tilos csónakkal a vízre menni.
Nem maradt a verseny ezen a napon sem hal nélkül, az északi part és a déli part is mutatott látványos pontyokat. A csapatok, bár kevés versenyben értékelhető, azaz 12 kg-nál súlyosabb halat fogtak, mégis bizakodóak, felkészültek, kitartóak.
Az összes kifogott hal a harmadik nap estéjére már elérte az 50 darabot, ami 150 csapatnál nem túl sok, összesen 4 olyan csapat van akik már három értékelhető halat tudtak felmutatni, de a verseny hosszú, az 5 nagy halas verseny miatt pedig még bármelyik csapatnak megvan az esélye megnyerni a versenyt bárhol is ül.
Este hét után pedig megdőlt a 2024-es NBBH rekordja, ugyanis Badacsonyörsön a Dá-Fincsi By Illusive Product Team kifogott egy 28,700 kg-os tőpontyot, amivel átvették az aktuális vezetést a tabellán, és ők lettek a rekorderek is.
A rendezvény teljes ideje alatt érdemes követni a közösségi oldalainkat és a verseny hivatalos honlapját is ahol folyamatosan jelentkezünk friss információkkal. Minden este élő bejelentkezéssel jelentkezünk 20:00 órakor a verseny hivatalos facebook oldalán és a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny Youtube csatornáján is.
www.nbbh.hu
Kövess minket: