XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny – 9. nap –

XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny

  1. nap

Díjátadó

186 óra feszültség, izgalom és kitartás után szombat délután Révfülöpön lezárult a XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny. Az ünnepélyes díjátadón a versenyzők, szervezők és támogatók közösen ünnepelték a győztesek kihirdetését.

Az eseményen beszédet mondott Dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodás Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, aki első kézből értékelte a verseny történéseit.

Kondor Géza, Révfülöp polgármestere is köszöntötte a megjelenteket.

A szervezők nevében Fülöp Zoltán, a verseny igazgatója is szólt a jelenlévőkhöz, majd kezdetét vette az ünnepélyes díjátadás.

A MOHOSZ különdíját Pákai Zoltán adta át. A 70 év feletti horgászok közül két versenyző kapta meg ezt a díjat: Macsári Józsefet és Demjén Pétert, akik példamutató részvételükkel emelték a verseny rangját.

A 25+ kilogrammos halakat fogó csapatok 150.000 forintos vásárlási utalványt és kupát vehettek át a Carphunter és a HiCarp Fishing felajánlásából.
Díjazottak:

Balaton Carp Horgászbolt – 27,775 kg (7-es hely, Káptalanfüred)

Fuky Csoki Team – 26,325 kg (11-es hely, Tihany)

Bait Bait Team – 28,975 kg (142-es hely, Balatonakarattya)

Bojli Garázs – 26,050 kg (111-es hely, Balatonszemes)

Dá-Fincsi by Illusive Product Team – 25,200 kg (98-as hely, Balatonlelle)

A verseny legnagyobb halát – 28,975 kg-ot – a Bait Bait Team fogta ki, ezzel 500.000 forint pénzdíjat nyertek, amelyet Bordás József, a HiCarp Fishing tulajdonosa adott át.

Szektorhelyezettek

A verseny hét szektorban zajlott, mindegyikben komoly küzdelem alakult ki az élmezőnyben.
Minden szektorban a harmadik helyezett 600.000 Ft-ot , a második helyezett 800.000 Ft-ot, az első helyezett pedig 1.000.000 Ft-ot kapott.

szektor – Bait Bait YAB-BA

  1. S-Metal Pelsoholic (92,600 kg)
  2. Bait Bait Team (84,875 kg)
  3. Totyakos Carp Team (65,025 kg)

szektor – Bait Bait Ébredő Erő

  1. Ullcsi Carp Team (86,150 kg)
  2. Pelso Warriors (84,225 kg)
  3. Arctic Carp Team (82,250 kg)

 szektor – Bait Bait Rodin

  1. Boldingatlan Carp Team (86,275 kg)
  2. Bait Bait Team 2. (73,100 kg)
  3. Zadravec-Monster Carp (73,000 kg)

szektor – Bait Bait Álmok Tengere

  1. Young Boys Pelsoholic (91,775 kg)
  2. Sirius Team (89,975 kg)
  3. Nikl Big Carp Team (88,325 kg)

szektor – Bait Bait Tüzes Barack

  1. Armada Norbik Fishing Team (79,075 kg)
  2. Boilisman Team 2. (75,925 kg)
  3. Carp Synergy (62,225 kg)

szektor – Bait Bait Hívó Szó

  1. Bojli Garázs (93,175 kg)
  2. Szeki Carp Team (82,950 kg)
  3. ICM Körös (78,775 kg)

szektor – Bait Bait YO.-DA

  1. Almádi Carp Team (86,050 kg)
  2. Hydro Team (84,425 kg)
  3. Tuti Carp Fishing Team (82,825 kg)

TOP 4

A XIII. NBBH legjobbjai az összfogás kategóriában:

4.helyezett: Black and Nice BRC Team – 94,125 kg (105-ös hely, Balatonlelle)
3.helyezett:  Balatoni Halgazdálkodás – 95,800 kg (106-os hely, Balatonszemes)
2.helyezett: Pocakos Pecások – 102,070 kg (141-es hely, Balatonakarattya)
Bajnok: Balaton Carp Horgászbolt – 102,925 kg (7-es hely, Káptalanfüred)

A bajnok 4.000.000 Ft-ot, a második helyezett 3.000.000 Ft-ot, a harmadik helyezett 2.000.000 Ft-ot, a negyedik helyezett pedig 1.000.000 Ft-ot kapott.

 

A verseny ezzel hivatalosan is véget ért. A horgászközösség erejét és összetartását ismét bebizonyította. A Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny nemcsak egy megmérettetés, hanem egy ünnep is – a természeté, a szenvedélyé és a horgászat szeretetéé.

Jövőre találkozunk! Hajrá NBBH!

WWW.NBBH.HU

Kövess minket:

https://www.facebook.com/nemzetkozibalatoni.horgaszverseny

@nbbh_official

 

 

 

 

Megosztás

Facebook

Instagram

[profilegrid_login]