0. nap – A verseny el sem kezdődött de már megérte eljönni!

“A verseny el sem kezdődött de már megérte eljönni!” – ezt mondták azok a versenyzők akik a szinte hamarabb érkeztek a regisztrációra mint a szervezők. Sokak számára ez az egy hét olyan fontos, hogy a lehető leghamarabb szeretnének megérkezni, hiszen barátok találkoznak, szakmai beszélgetések zajlanak, és verseny nélkül több százan tudnak együtt koccintani.

2024. szeptember 26-án ugyanis kezdetét vette a XII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny. A nulladik napon a csapatok regisztrációja után sor került az ünnepélyes megnyitóra, ahol Dr Szűcs Lajos, a MOHOSZ Elnöke, Révfülöp polgármestere, Kondor Géza és a Balatoni Halgazdálkodás Nonprofit Zrt vezérigazgatója, Szári Zsolt is beszédet mondott.

 

A verseny tisztasága, és az előírások betartása érdekében a versenyigazgató Fülöp Zoltán és a főszervező Ifj. Gödry Zoltán minden csapatkapitánnyal egyeztetett a szabályokról.

A hangulat baráti volt és meglepetésekkel teli, hiszen a verseny két legendás díszvendége Szári Zsolt és Kondor Géza is úgy döntött, idén kipróbálják magukat a versenyben.

A 150 csapat ezúttal is sorsolás útján tudta meg, hogy melyik helyszínen teheti próbára saját magát és csalijait a 186 órán át tartó versenyben ami idén is a teljes Balaton körül zajlik.

A sorsolás előtt bármelyik csapatot kérdeztük, mindegyik tudott álomhelyet mondani, de azután azt is hozzátették, hogy nincs olyan ebben a versenyben ami rossz hely, hiszen a Balatonpart bármely pontján horgásznak 9 napon át az egy életre szóló élményt ad minden csapattagnak.

A verseny 2024. szeptember 27. 14:00 órától október 5. 8:00 óráig tart. A győztes az 5 legnagyobb hal összsúlya alapján derül majd ki, és idén csak a 12 kg-nál nagyobb halak számítanak majd a versenyben, így minden eddiginél nagyobb kihívások várnak a csapatokra.

 

Természetesen szektoronként is kapnak díjat a csapatok és idén sem marad elismerés nélkül a 25+os halak kifogása, valamint a verseny és a verseny történetének legnagyobb halát kifogó csapat is számíthat nyereményre. A jelenlegi versenyrekord amit túl kell szárnyalni az 33,650 kg.

A verseny háziasszonya Rátonyi Kriszta, aki egész héten látogatja majd az északi parton horgászó csapatokat és tudósít a fontos eseményekről. A Balaton többi részén pedig régi ismerős arcok mint Szoják Benedek vagy Szűcs Julcsi és mellettük új riporterek is bármikor – akár az éjszaka közepén is – megjelenhetnek a csapatoknál.

A rendezvény teljes ideje alatt érdemes követni a közösségi oldalainkat ahol folyamatosan jelentkezünk friss információkkal. Az NBBH hivatalos honlapján pedig a verseny aktuális állását is megmutatjuk az Eredmények menüpontban.

 

 

www.nbbh.hu

Kövess minket:

Megosztás

Facebook

Instagram

[profilegrid_login]