7. nap – Felborult a Balaton

 

Hihetetlen végletek tava lett az NBBH hajrájára (is) a Balaton. De imádatunk a tó iránt cseppet sem csökkent. Sőt!

Míg a déli part és a keleti medence – ha finoman is – adott feladatot a horgászoknak, addig Révfülöptől Keszthelyig írd és mond egyetlen alkalommal hívták nappal a mérlegelőket. Szerencsére hajnalban Balatongyörökön a 47-es helyen a Bait Bait Matula fogott egy 20 850 gr-os pontyot, némileg javítva az összképen.

Napközben aztán Tihanynál komoly hullámok nyaldosták a partot, eközben Badacsonynál olyan nyugodt volt a víz, hogy simán borotválkozni lehetett a víztükörben.
Éjjel aztán újabb izgalmas fordulattal készült a Balaton. Hajnal kettő óra magasságában Balatonudvari Strandon (15) a Stones Carp Team & Carphunter és Balatonszepezd Viriuszi Strandon (23) a Wave Fishing I. csapata még alapfoknál szállt vízre kapás miatt, ám a viharjelző ezután első fokra váltott. Mondanunk sem kell, mindkét kapás 500 méteren túli volt, így komoly birkózás árán sikerült megfogni a halakat, de megérte. Előbbi csapat 21 825 g-os, míg utóbbi 19 200 g-os pontyot írhatott hozzá a teljesítményéhez.

Az éjszaka tehát mozgalmasan telt, olyannyira, hogy péntek reggel a top 3-élén újra a BHSZ Bait Team (141 – Siófok Sóstó Strand – 170 150 g) áll, mögöttük a Starbaits Hungary (105 – BalatonszemesAdventista tábor – 163 950 g), és új csapatként a legjobb háromban a Quantum Radical Mikbaits (12– Tihany-Sajkod MOHOSZ Tanya – 163 855 g) a bronzérmes.

Összesen 17 csapat teljesítette a 10 darab 10 kg-os határt, és további 19 csapat hajszálnyira áll ettől. Csütörtökön 41 darab 15+-os halat fogtak a csapatok, jelenleg már 187 darabnál járunk a versenyben. 20+-os ponty 31 darab akadt horogra, 25+-osból 4 darab a mérleg és ott a két 30 kg feletti hal is.

Összesen 677 darab fogott pontynál tart a mezőny, és 136 egység is fel tud mutatni már legalább egy mérlegelhető halat.

Az utolsó 24 óra következik, péntek este 20 órától hírzárlattal. A legutóbbi éjszaka eseményeit nézve Hitchcocki izgalmak várnak ránk, de valahogy nem bánjuk.

Hajrá NBBH!

Megosztás

Facebook

Instagram

[profilegrid_login]