Interjú a 2022-es NBBH bajnokával, a Pötyi Carp Team-el

A X. NBBH győztes csapata szerint idén nagyon nehéz verseny elé néz mindenki

2022-ben a Pötyi Carp Team zárt a X. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny (X. NBBH) első helyén. A csapat vezetőjét, Oláh Róbertet megkérdeztük, mi volt a siker titka? Nincsen tuti recept, de megtudtuk, hogy mire lehet elég 23 óra, az ágyban a fül alá rakott kapásjelző sem ébreszt fel mindig mindenkit, mennyit számít egy telefonhívás, mi csal könnyet egy ötven éves horgász szemébe, és az is kiderül, hogy a 15 jobb, mint a 17.

Emlékszik, mikor fogta élete első halát?

– Szerintem három éves lehettem. Az öregem nagy horgász, tőle örököltem ezt a szenvedélyt. A szomszéd faluban van egy harminc hektáros víztározó, és pelenkás korom óta vitt horgászni magával. Van egy lány ikertestvérem, őt vitte magával édesanyám, én az apuval mentem mindenhová.

Mutassa be a tavalyi győztes csapatot.

– Előző évben egy csapattal képviseltettük magunkat, viszont volt egy változás az alapcsapatban. Egyik társunk a munkája miatt nem tudott eljönni. Több jelentkező is akadt a helyére, és sokat tanakodtunk, hogy ki lenne a legmegfelelőbb, aki hozzá tud tenni valami pluszt. Végül Molnár Tamás lett a szerencsés, aki csatlakozott a mi triónkhoz, Légler Imréhez, Nagy Lajoshoz, és hozzám, Oláh Róberthez. Az új belépőnek én voltam a csapattársa, mert mi úgy csináljuk, hogy a csapatunk két részre oszlik, így három-három bottal horgászik a két minicsapatunk.

Milyen a csapatösszetétel, a feladatok felosztása, és mennyire van ez kőbe vésve?

– Megosztjuk, és mégsem. Igazándiból mindenki mindent csinálhat, mindenkinek van beleszólási joga. Mindent megbeszélünk, nincs önfejűség, mert versenyen az nem viszi előre a csapatot. Az összhang nélkülözhetetlen. Nincs veszekedés, nincs morgolódás. Ha az egyikünk kitalált valamit, ami működik, akkor nem makacskodunk, mindenki beáll a sorba.

De végső esetben az ön szava dönt?

– Általában a helyeket én szoktam keresni, a többiek bíznak bennem. Pedig a fiúk is nagyon-nagyon régóta horgásznak. Sok versenyen, rengeteg közös pecán vagyunk túl, és általában az igazolódott be, hogy ha én keresem a helyet, akkor előbb jutunk kapáshoz. Ezért míg ketten a szerelékeket állítják össze, tábort építenek, addig ketten elmegyünk, keressük a helyeket. Kell itt is az összhang, mert egy parti bedobós horgásznak lehet, hogy hülyén hangzik, de kevés az idő. Hiába beszélünk 190 óráról, az is elég hamar elrepül.

Felépült a tábor, minden a helyén, kezdődik a verseny. Mi az első feladat ezután?

– Nekünk minden évben az a célunk, hogy 24 órán belül teljesítsük a versenybe való beszállást, tehát a jelen állapot szerint a tíz darab tíz kilós halat. Ez kilencven százalékban össze szokott jönni. Tavaly például elég volt 23 óra a beszállási kvótához.

Nagyon céltudatos a csapat.

– Mindig felkészülünk a helyre ahová megyünk. 2017-ben szerepeltünk először az NBBH-n, aztán volt egy év kimaradásunk, de 2019-től folyamatosan vagyunk, ez lesz most már a hatodik versenyünk. De minden éven készülünk valami újjal, mert érezheti úgy a horgász, hogy mindent tud, de semmit nem tudunk. Rengeteg dolog változik, mindenkitől lehet tanulni. Vannak sokan, akik lebecsülik az ellenfelet, pedig tisztelettel kell lenni mindenki felé. Mindig van valaki, aki egy bizonyos dologban jobb nálad, valamit jobban tud, többször találkozott már a problémával vagy jelenséggel. Vagy éppen nem vagy olyan fizikai, szellemi állapotban, hogy eszedbe jusson valami, amivel előbbre lehet jutni a versenyben. Ezen a hosszú versenyen a fáradtság is lényeges tényező. A tavalyi versenyen az átlag éjszakai kapásszámunk 21 volt, ami mellett nem könnyű pihenni. Főleg úgy, hogy nekem dupla jelzőm van, az egyik az ágyban a fülem alatt, emiatt sokan mondják is, hogy bolond vagyok. A másik fönn a sátor alá visít, tehát még a szomszéd pályáján is lehet hallani. De a negyedik nap után hiába, mert akkor már olyan fáradt vagy, úgy alszol, hogy ez is kevés. A csapatunk másik felének viszont csak 6-8 kapása volt éjjelente, tehát ők ketten többet tudtak pihenni, és a harmadik-negyedik napon már jöttek, hogy besegítenek.

Idén már tíz darab tíz kilós halat kell fogni, így is tartják a huszonnégy órát?

– Mi szeretnénk, igen. Ha 48 óra alatt sikerül, akkor sincs gond, mert még mindig van hátra 140 óra ahhoz, hogy minél nagyobbakat tudjunk fogni. Az se gond, ha az első tíz halunk csak éppen meghaladja a 10 kilót. Először azt kell teljesíteni mindig, ami ahhoz kell, hogy odakerüljünk a versenybe. Ez minél előbb sikerül, annál több időnk marad arra, hogy előre lépjünk. Nekünk ez a taktikánk.

Idén hogy alakul a csapat? Ugyanaz a négy ember jön mint 2022-ben, vagy visszaváltozik az eredetire?

– Az eredeti négyes jön. Tavaly Karácsony Zoli, aki nem tudott eljönni, mondott egy egyszerre megmosolyogtató, ugyanakkor szívszaggató gondolatot. Előző évben az ő csónakját hoztuk el, otthon segített felpakolni, sok szerencsét kívánt és mi elindultunk a nulladik napra. Utólag elmesélte, hogy hiába múlt 50 éves, mikor kikanyarodtunk az utcájából, kicsordultak a könnyei. Ott és akkor eldöntötte, hogy nincs olyan esemény a Földön, ami miatt ő ezt mégegyszer lemondja. Akkor se, ha ezen áll vagy bukik a vállalkozása.

Ha százalékosan kell felosztani, mennyi szerepe van a felszerelésnek, az etetőanyagnak, a csalinak, az időjárásnak, a szerencsének a helyek húzásánál, vagy akár a ti tudásotoknak? Ezt hogy lehet lebontani? Minek van a legnagyobb szerepe?

– Én nem a szerencsének tudom be a helyhúzást soha. Belenyúlsz a kalapba és kihúzod. Ugyanúgy áll oda mindenki, mindenki ugyanazokkal a feltételekkel húzhat. A lottónál is úgy gondolod, hogy az jó, ahova behúztad az ikszet, aztán kiderül, hogy mégsem. Idén ez még hatványozottabban igaz, hiszen kibővül a verseny a keleti medencével. Én már megnéztem a helyszíneket, amiket kijelöltek a szervezők, és én úgy gondolom, hogy nagyon nagy meglepetéssel fog szolgálni ez az új helyszín. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy a szervezők minden évben változtatnak valamit. Ez a medence minden egyes bojlis horgásznak egy új dolog lesz, és nagy várakozással tölt el bennünket is, hogy mi fog ott történni. Ennek ellenére, ha mi lennék az a szerencsés a csapat, aki kiválaszthatja a helyét, nem erre szavaznék, mert bizonytalanra nem szoktam fogadni. Vannak olyan helyek, amit úgy gondolom könnyebb meghorgászni a hely természeti adottságai miatt, de az időjárás mindenbe beleszólhat.

Akkor az a döntő tényező?

– Az egyik legfontosabb. Én azt tapasztaltam, hogy ha északnyugati a szélirány, akkor a déli oldal muzsikál jobban, ha a délkeleti, akkor pedig az északi oldalon jobb a kapás. A megfelelő erősségű szél nagyon mozgatja a Balaton vizét, illetve az aljzaton lévő táplálékot, ami után megy a hal.

Sok versenyen indulnak egy évben, ezek között hol helyezkedik el az NBBH?

– Szerintem a nagy pontyhorgászok álma, hogy itt versenyezhessenek. Ez abból is látszik, hogy hány csapat szeretne bekerülni az indulók közé. Aki már részt vett rajta, hallott róla ismerősről, hogy milyen szervezés van, mennyire figyelnek a csapatok egymásra, milyen barátságok köttetnek, az soha többé nem akarja kihagyni.

– Tehát horgászként a bakancslista első helye?

– Így van. Én úgy gondolom, minden magyar horgász álma, hogy a Balatonon halat fogjon.

Jól gondolom, hogy a 15-ös a szerencseszám? Hiszen tavaly a 15-ös helyet húzták.

– Ez elég érdekesen alakult. Mikor a verseny előtti nap ebédeltünk, a mellettünk ülő csapatok megkérdezték, hogy melyik helyet választanánk, ha mi lennénk a szerencsés csapat. Akkor azt mondtam, hogy erre még nem tudok választ adni, mert várok egy információt az időjárásról. Közben megérkezett a várva várt hívás, összeültem a fiúkkal. Mi mindig két helyszínt választunk, egy délit és egy északit, de a kapott információ miatt az északira szerettünk volna inkább kerülni. Ekkor elmondtam a többieknek, hogy az álomhely a Révfülöp melletti vitorláskikötő, ami Szepezd és Révfülöp között van, így ha minket kihúznak, akkor a 17-es helyre fogunk ülni. Ezután jött a fordulat, és a szervezők kitalálták, hogy Szamosi Attila leköszönő szervező mondja meg, hogy melyik helyre fog ülni a szerencsés csapat. De a trükk az volt, hogy meglepték Attilát azzal, hogy ő nem mint szervező, hanem mint versenyző vesz részt az NBBH-n az általa kiválasztott helyen. Vajon melyik számot mondta?

– Csak nem a tizenhetest?

– De bizony. A tizenhetest. Mindenki csak hajtogatta körülöttünk, hogy ezt biztos megbeszéltem. Pedig csak annyi történt, hogy Szamosi Attila is úgy gondolkodott, ahogy én. Viszont összenéztek a kollégák, hogy fiúk, nem tudunk a 17-es helyre kerülni, mi legyen? Akkor annyit mondott Légler Imre csapattársam: „Azért kiegyeznél egy szepezdi hellyel? Akkor menj és húzd ki, mert ha már így megmondtad a 17-est, akkor legyen is így.” A végére maradtunk a húzásnak nagyon, sötét volt mire sorra kerültünk, belenyúltam a kalapba és kihúztam a 15-öst, Szepezdet. Mondtam is, innen már csak a munkát kell hozzátenni.

Elég jól sikerült.

– Pedig nagyon nehezen indult. Még a húzás után gyorsan elmentünk vacsorázni, majd leszakadt az ég. A sátrat sem tudtuk felállítani, a kocsiban aludtunk. Mondtam is a srácoknak, hogy innen már csak felfelé vezethet az út, hosszú távon ez kifizetődik. Ráadásul innen szép nyerni. A versengési láz mindenkiben ott van, legyen az motorversenyző vagy horgász. Az már egy más kérdés, hogy néhány csapatnál azt látjuk, hogy valakit a kényelem, a megfelelő adottságok jobban vonzanak. Persze nagyon örülünk, ha van egy villany, fürdési lehetőség, de ha elmegyünk egy versenyre, azokat az adottságokat kell kihasználni, ami van.

Mi a legnagyobb élmény az NBBH-ban?

– A rekordok. Hogy állandóan feszegetik őket. Hogy a versenyszervezés folyamatosan fejlődik, mindig van valami újdonság. Hogy a vízkezelő megfelelő adottságot adott ahhoz, hogy ezek a nagy pontyhorgászok nagyon jól érezzék magukat, nagyon szép halakat foghassanak. Mi is rendezünk versenyt az egyesületi vizünkön, tudom, hogy ez mennyi lemondással, munkával jár. Akik ebben nincsenek benne, ezt nem is tudják átérezni, felfogni. Elképesztő munka az, hogy 163 csapat jól érezhesse magát. Ezt nem lehet eléggé megköszönni. Az a legkevesebb, hogy becsületességgel, normális hozzáállással, segíteni akarással viszonyulunk a versenyhez és a szervezőkhöz. Mindenki várja, hogy élete legnagyobb halát foghassa meg. Szerintem Magyarországon -de lehet, hogy egész Európában – egyetlenegy olyan víz van, ahol ha megszólal valakinek a jelzője, nem tudja, hogy milyen hal van a végén. Ez a Balaton. Ülhet valaki egy „nagyon rossz helyen”, még ott is érheti olyan meglepetés, ami életre szóló élmény lesz neki, ami élete végéig elkíséri. Nekünk a tavalyi verseny ilyen fénypont lett az életünkben.

– Idén akkor a címvédés a cél?

– Megpróbáljuk. Eddig még senkinek, sem sikerült, de mindig van egy első alkalom. Az utóbbi éveket nézve az első harminc csapattal mindig számolni kell, mert szinte mindig ugyanazokat a neveket olvashatjuk. Tudjuk kik azok a riválisok, versenytársak, akikkel számolni kell. Mert ők tudják, hogy milyen a balatoni pontyhorgászat. Ez teljesen más víz, teljesen más módszert kíván, más rálátást, kitartást. Nem véletlenül ilyen hosszú ez a verseny, és nagyon nagy kihívás itt a természeti, a víz elemeivel való küzdelem. Idén egy teljesen más verseny lesz, mert még egyenlőbbek a feltételek, sokkal nehezebb lesz. Az új medence, egy csomó ismeretlen csapat jön, akiket nem ismerünk, nem tudjuk felmérni milyen rálátásuk van erre a vízre, erre a versenyre. Én nagy meglepetést várok. De akkor is az a legfontosabb, hogy ha négyen jöttünk, négyen is menjünk haza. Lehet itt az életed hala, nem megyünk el utána ha veszélyes, mert vár a családod, vár a barátod, várnak az ismerőseid. Ez a legfontosabb, ezt minden elé kell helyezni. A Balaton nem játék, ne vegye senki félvállról.

Van valami üzenet, jó tanács az újoncoknak és a trónkövetelőknek?

– Mind a 162 csapat nyerni menjen. Mert mi azért megyünk. Sokan kérdezték, hogy minek jövünk, hiszen megnyertük a horgászat Forma-1-ét, hova tovább? Mindig csak annyit válaszolok: Megnyerni mégegyszer!

Megosztás

Facebook

Instagram

[profilegrid_login]