Kedden elérkeztünk a verseny félidejéhez, és mindenki azon a véleményen van, hogy a folytatás sokkal jobb lesz.
Kedd reggel elindult valami és szerencsére egész nap kitartott. Szépen érkeztek a halak, már hat csapat – plusz a versenyen kívül indult SZESZ Pelsoholic – teljesítette a versenybe kerüléshez szükséges szintet, és legalább ugyanennyien ott lihegnek a nyakukban.
A top 3-ban ugyanaz a három csapat található, és mindhárom állt már az első helyen. A keddi nap és a szerda hajnal a DNS Baits csapatának (126 – Zamárdi Hethland – 160 300 g) sikerült legjobban, őkmár több halat is cseréltek. Ez érvényes a mögöttük álló Starbaits Hungary (105 – Balatonszemes Adventista tábor – 158 725 g) csapatára is, míg a bronzérmet érő helyen a BHSZ Bait Bait Team (141 – Siófok Sóstó Strand – 155 125 g) áll egyelőre.
Abból is látszik, hogy a keddi nap kiemelkedett az eddigiek közül, hogy 46 darab 15+-os halat fogtak a csapatok, ezzel már 120 darabnál járunk a versenyben. 20+-os ponty eddig 20 darab akadt horogra és ott a két 30 kg feletti halunk is. Összesen 430 darab fogott halnál tart a mezőny, és 126 egység is fel tud mutatni már legalább egy mérlegelhető halat.
A szakértők szerint pedig most fog igazán megindulni a halak kapókedve, mert szerda hajnalban megérkezett a lehűlés és a viharos szél, vele pedig a másodfokú viharjelzés. Így vízre most nem mehetnek a csapatok, de amint ennek vége, mindenki sokkal több pontyra számít. A próféta szóljon belőlük!
Hajrá NBBH!