8. nap
A nyolcadik nap reggelére a 20 kilogramm feletti fogások száma meghaladta az 50 darabot, estére pedig a 60-at is meghaladta. A 8. nap estéjén a versenyző csapatok és az érdeklődők sem tudhatják az aktuális eredményeket, mert az utolsó 12 órában hírzárlat van, így a szombati eredményhirdetés még izgalmasabb lesz.
7. nap
Egy hét telt el a verseny kezdete óta, és a csapatok még mindig fáradhatatlanok. Sőt! Új erőre kaptak a megmérettetés végére, hiszen a csapatok több mint a fele van már versenyben. A pontos adatok szerint 61 csapat. A dobogós csapatok egy pillanat alatt megváltozhatnak, hiszen egy 20+os vagy annál is nagyobb hal érkezése jelentős változást hozhat egy-egy csapatnak.
6. nap
A jubileumi X. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny 6. napjának végén beszéljenek a számok:
925 db kifogott hal, 12.405 kg a kifogott halak súlya, legnagyobb tőponty 26.550 g, legnagyobb tükörponty 21.950 g, 40 csapat versenyben
5. nap
Elérkeztünk a X. jubileumi Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny feléhez. A versenyző csapatok és a szervezők is elégedettek, hiszen még sok idő van hátra, de már most jelentős eredményeket ért el a verseny.
4. nap
A X. NBBH negyedik napjának reggelére sok fáradt horgász jutott, hiszen az éjszaka és a hajnal több helyen eseménydúsra sikeredett. A halak kapókedve intenzív volt így szépen gyűltek a kg-ok a versenytáblázatban.
3. nap
Rekordok éjszakájának is nevezhetjük a jubileumi NBBH második éjjelét, hiszen legnagyobb hal tekintetében több rekord is született. Az ezután következő reggel sem hagyott alább a lendület, látványos tükörpontyok és tőpontyok akadtak horogra.
2. nap
Október első napja számos csapat versenyének kedvező volt. Már az éjszaka folyamán érkeztek a mérlegelhető, 9 kg-nál nagyobb pontyok, reggelre már 50 csapat büszkélkedhetett értékelhető fogással az északi és a déli parton egyaránt.
1. nap
A jubileumi verseny kezdő napján, szeptember 30-án reggel 7:00 órától foglalhatták el a csapatok a sorsolás útján megszerzett helyszíneket, a délelőtti órák jórészt a táborok kialakításával, a környezet felfedezésével telt.
0. nap
Kezdetét vette a X. Jubileumi Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny. A nulladik napon a csapatok regisztrációja után sor került az ünnepélyes megnyitóra, ahol Révfülöp polgármestere, Kondor Géza és a Balatoni Halgazdálkodás Nonprofit Zrt vezérigazgatója, Szári Zsolt is beszédet mondott.
Fontos infók a jubileumi, X. NBBH-ról
Idén ősszel folytatódik a világ leghosszabb pontyfogó versenye, az NBBH!
A X. alkalommal minden eddiginél nagyobb kihívás vár a csapatokra.